Az "Az egész emberiségért, 2023-2023" sorozat koncepciója
Az űrről, bolygókról és univerzumokról álmodom. Számomra mindig a jövőről, a romantikáról és az izgalomról szól. Ugyanakkor a jelenben is gyökerezem, és az otthonomra, a Föld bolygóra gondolok. Mi a baj velem? Mi a baj az emberekkel ezen a Földön? Annyi szenvedés van mindenhol, hogy az emberek nem akarnak ott lenni, ahol vannak, azt hiszik, hogy valahol kell lennie egy jobb világnak. Mit számíthat egyetlen földi polgár? Egyetlen, mikroszkopikus emberi lény semmit sem tud megoldani.
De az elménk a saját univerzuma, amely mindannyiunk számára más. És ebben az univerzumban megteremthetjük a saját valóságunkat, a saját fantomjainkat, amelyek döntéseink, tetteink és végső soron a történelmi tényeink okaivá válnak. Most, történelmünk egy újabb nehéz pillanatában, merem elképzelni, hogy mindannyian vigaszt találhatunk a saját képzeletbeli terünkben, amely tele van bolygókkal, csillagokkal és még galaxisokkal is, amelyeket mi magunk hoztunk létre. Végül is azért születtünk, hogy az űrben éljünk, és valóban így is van.
Körbejárom a házamat, és mindenféle olyan dolgot gyűjtök, aminek semmi köze egymáshoz: egyszerű anyagokat, papírt, köveket, sőt még lisztet is. Találok egy kis sarkot az ablak mellett, és egy furcsa, képzeletbeli és idegen tájképet építek ebben a zugban. Apránként valósággá válik. Elrendezem az egyik választott bolygómat. Arra helyezem magam. Egy másikat a karjaimba teszek. Felruházom az esszenciával. Mintha két egyenértékű kozmikus test lenne: valami a légkörünkön kívül, ami hatalmas és befolyásos, uralja az árapályt és az embereket, és a személyes totemünk - a saját totemünk.
Megpróbálom leküzdeni a félelmeimet azzal, hogy az időtlenségre és ugyanakkor a pillanatra koncentrálok a maga múlandóságában. Gyakran elfelejtjük, hogy jelen legyünk, mert annyira elfoglaltak vagyunk az életünkkel. De a jelenben lenni tökéletes arra, hogy rácsodálkozzunk az életre. És a jelenlét arra emlékeztet, hogy bármikor megállíthatom az időt; hogy bármelyikünk megteheti, ha akarja. Lehet, hogy nehéz, de olyan egyszerű.
De az elménk a saját univerzuma, amely mindannyiunk számára más. És ebben az univerzumban megteremthetjük a saját valóságunkat, a saját fantomjainkat, amelyek döntéseink, tetteink és végső soron a történelmi tényeink okaivá válnak. Most, történelmünk egy újabb nehéz pillanatában, merem elképzelni, hogy mindannyian vigaszt találhatunk a saját képzeletbeli terünkben, amely tele van bolygókkal, csillagokkal és még galaxisokkal is, amelyeket mi magunk hoztunk létre. Végül is azért születtünk, hogy az űrben éljünk, és valóban így is van.
Körbejárom a házamat, és mindenféle olyan dolgot gyűjtök, aminek semmi köze egymáshoz: egyszerű anyagokat, papírt, köveket, sőt még lisztet is. Találok egy kis sarkot az ablak mellett, és egy furcsa, képzeletbeli és idegen tájképet építek ebben a zugban. Apránként valósággá válik. Elrendezem az egyik választott bolygómat. Arra helyezem magam. Egy másikat a karjaimba teszek. Felruházom az esszenciával. Mintha két egyenértékű kozmikus test lenne: valami a légkörünkön kívül, ami hatalmas és befolyásos, uralja az árapályt és az embereket, és a személyes totemünk - a saját totemünk.
Megpróbálom leküzdeni a félelmeimet azzal, hogy az időtlenségre és ugyanakkor a pillanatra koncentrálok a maga múlandóságában. Gyakran elfelejtjük, hogy jelen legyünk, mert annyira elfoglaltak vagyunk az életünkkel. De a jelenben lenni tökéletes arra, hogy rácsodálkozzunk az életre. És a jelenlét arra emlékeztet, hogy bármikor megállíthatom az időt; hogy bármelyikünk megteheti, ha akarja. Lehet, hogy nehéz, de olyan egyszerű.
